Hogyan ismerik a biztosítók a korszerű csőtörés felderítés eljárásait?
A csőtörések, csőszivárgások által okozott károkat, legtöbb esetben megtérítik a biztosítók, szerződött partnereik részére, de mielőtt igénybe veszi a szolgáltatásom, célszerű érdeklődni a biztosítótársaságnál, hogy milyen jellegű vizsgálatokat hajlandó megtéríteni a megkötött szerződés alapján.
Több tucat biztosító képviselteti magát a piacon, melyek kártérítési gyakorlatai eltérőek.
Az egyik kizárólag thermoképes vizsgálatot hajlandó finanszírozni, a másik akusztikusat, megint a harmadik jelzőgázos csőtöréskeresést preferálja a kártérítés kapcsán.
A negyedik pedig csakis a véső, kalapács elkötelezettje, elzárkózva ezáltal a csőtöréskeresés modern eszközei elől.
Mint tudjuk a biztosítótársaságok érdekei eltérnek a biztosított érdekeitől, ezáltal nem minden esetben teljes az egyetértés a két fél között. Sajnos erről legtöbbünknek személyes tapasztalatai is adódtak, melyek nem minden esetben pozitív töltetűek.
Nyilvánvaló, hogy a biztosító mint profitorientált vállalkozás, saját érdekeit helyezi előtérbe egy kártérítési esemény kapcsán, szerződött partnerei hátrányára.
A szivárgások bemérése, csőtörések felderítése emellett egy újkori technológia, melyre sajnos nagyon kis rálátása van a biztosító cégeknek.
A műszeres csőtörésbemérés rendkívül specifikus területe az épületgépészetnek, így ahhoz, hogy egy biztosítási szakember rálásson a vizsgálatokra, képeznie kellene magát ezen a területen. Eddigi tapasztalataim nem azt erősítették meg, hogy a biztosítótársaságok emberei ezen a területen elmélyült ismeretekkel rendelkeznének. Ennek hiányában viszont megállapítani sem lehetséges részükről, hogy pl. egy közepes méretű központi-fűtési rendszer jelzőgázzal történő hibamegállapítására mekkora időráfordítás szükséges, annak milyen ráfordított költségei adódnak. (min 4-6 h + felhasznált jelzőgáz).
Természetesen a többi műszeres csőtörés keresési eljárás esetében sem jobb a helyzet, bár az akusztikus és thermoképes eljárások már kezdenek ismerté válni számukra. Az abszurditás pedig az, hogy egy műszeresen felderített csőtörés javításánál a bontás mértéke oly elenyésző, max. 1-2 csempe leverését igényli, hogy látszólag nem is történik nagy esemény. Ezért esetenként a kártérítési összeget is 1-2 csempe bontására, helyreállítására kívánja beállítani a biztosítótársaság, figyelmen kívül hagyva a megelőző beavatkozásokat ill. a célirányos feltárás okozta előnyöket.
Pedig nyilvánvaló, hogy mind a károsultnak, mind pedig a biztosítótársaságnak az az érdeke, hogy a csőtörés feltárása, javítása a legalacsonyabb összegből realizálódjon, a legkisebb vésés, bontás alkalmazásával.
És, hogy pozitív megállapításokat is tegyünk a biztosító cégekről: eddigi tapasztalataim alapján megállapítható, hogy a csőtörésekből adódó kifizetések legalább a 70%-ban fedezték a károsultak kiadásait, de a 100%-os kifizetések sem ritkák a biztosítók részéről. Így tovább! Már csak meg kell ismerniük azt a területet (műszeres csőtörés felderítés), melyben megállapításokat alkalmaznak.